Kozák Csaba

Ki meri megfesteni...

 Ki meri megfesteni a haldokló Rómát?Ki fogalmazza át "A pusztulás képei"-t,vagy "A romlás virágai"-t?Ezek voltak az első gondolataim   amikor ma hajnalban egy műteremben megnéztem Kopasz Tamás festményeit.Aki ismerte a művész korábbi munkáit az tudja,hogy (bár nem fotórealista módon)a fényképezőgép segítségével,érzékenységével festette meg Piera della Francesca emlékére "Ahosszúfülű malac"c.képeit,de akár miniatúráit is említhetném.Akkoriban még csak ellenpontozta a "szép"-et az elmúlással,a reneszansz gyönyörű asszony vagy az orosz ikon szomorú arca sugárzott,átsütött egy halott mezőn,egy szétmálló falfelületen-ma már csak az elkerülhetetlen leépülésről,az önpusztítás beteljesedéséről van szó.Nem vidám dolog szembenézni a pusztítás és a pusztulás dokumentálásával.Csinálni milyen lehet?Aki a Stúdióban látta Kopaszt festeni az tudja,hogy a festés nála valami nagyon komoly rituális játék,ha lefilmeznék akkor egyértelművé válna,hogy ezek a képek a végletekig fokozott eksztatikus állapotok fázisai:mindig ugyanazon kiszámított mozdulatok(görcsös ismétlődések?)sorozata,bármilyen furcsa:itt nincsenekvéletlenek.Úgy döntött,hogy ha el akarja mondani szorongásait,ha jelenteni akar az értékek devalválódásáról,ha az esendőségről és a "vég"-ről akar beszélni,ahhoz hogy egyáltalán meg merje idézni a halált,akkor úgy kell felépíteni a képet,hogy már a képalkotás közben is leépítő folyamatokat alkalmaz;a vasklorid szétmarja a gipszet,a festékre ráolvad a viasz,bele kell hasítani a vászonba vagy a fúrnérlemezbe,szilánkokra kell törni az üveget,darabjaira szedni a rovart,meg kell gyújtani a festményt.A végén vagy raffinált dilettantizmussal állunk szemben,vagy elhisszük-és én hiszem-,hogy meg lehet idézni félelmeinket.Nem jó ugyan rágondolni,de tisztában kell lenni azzal,hogy ilyen is a világ arca (a halálnak is meg lenne a maga sexepilje?).Hajas Tibor nem a Hajas-Kopasz poén kedvéért jutott eszembe,hanem mert ő végletesen és véglegesen fel tudta mutatnia halált.Kopasz Tamás egyik "rajongója"egyszer azt mondta,hogy ez nem gesztusfestészet,hanem"gusztustalanizmus".Őt nem igazán lehet másokkal társítani,de elismerem,hogy a nézőnek nem kellemes dolog (nem az ő szórakoztatására készült) egy WC-deszkát,egy bemocskolt női harisnyát,szétcincált rovarokat,viaszba ragadt hajtincset,vérző felületeket látni egy kiállításon.De annyi "kedves" kiállítás van,olyan sok a cukrászda-hangulat,hogy elfér,sőt,törvényszerű,hogy kialakult az a művészeti polaritás,aminek egyik állomásán ma jelen vagyunk.Kopasz arra kényszerít,hogy belenézzünk fizikai és lelki kiszolgáltatottságunk kútjába.A festő olyan motívumokat is becsempész munkáiba (pl.irodalmi idézetek Goethe-től,John Berger-től,Salamon Könyvéből az Énekek énekét,stb.)melyek okán közelebb kell menni ezekhez a ragacsos felületekhez,az anyag utolsó stációihoz.A festményekre ragasztott süldőlányok és fiúk fotóit Wilhelm von Gloeden homoszexuális német báró készítette több mint ötven évvel ezelőtt Szicilián.A giccses erotikus fényképekGloeden dekadenciája,az erotikus,illetve bemocskolt irodalmi idézetek-akárcsak a halál megidézése-csupán ürügy Kopasz Tamásnak arra,hogy olyan dolgokkal szembesítsen minket,amiket félünk kimondani,s mert félünk,ezért kell meghallgatnunk.megnéznünk őt.

elhangzott Kopasz Tamás "A menyasszony panaszai" c.kiállítás megnyitóján, 1985-ben a Fiatal Művészek Klubjában